Májusban a hazai turizmus fellendült: a külföldi vendégéjszakák száma 20,9 százalékkal nőtt, a belföldi vendégéjszakák száma pedig 5,1 százalékkal emelkedett.A turizmusbővülését a javuló jövedelmi helyzet támogatja: jó idő esetén idén a szektor hozhatja a járvány előtti szintet, ami a gazdasági növekedést is segítené.
2024. június 28. 11:27
5 p
6
4
105
Mentés
Elemző: Molnár Dániel, a Makronóm Intézet senior makrogazdasági elemzője
Májusban ismét lendületet vett a hazai turizmus. Az áprilisi megtorpanás átmenetinek bizonyult, abban az időjárás, valamint a húsvéthatás játszott szerepet. Az időjárás májusban sem volt kiemelkedően kedvező, a sokéves átlagnál ugyan melegebb volt, de sokkal csapadékosabb, ugyanakkor ez kevéssé befolyásolta az idei turisztikai adatokat.
Májusban ismét a külföldi vendégek húzták a turisztikai keresletet, itt
a vendégéjszakák száma a megelőző évhez képest 20,9, míg az év első öt hónapjában 13,0 százalékkal nőtt. Vagyis a külföldi vendégek továbbra is vonzó célpontnak tartják Magyarországot, így pedig tovább folytatódott a koronavírus-járvány utáni helyreállás.
Földrészek szerint Európa húzta a hazai turizmust, itt 22,7 százalékos bővülést mutat a vendégéjszakák száma. A kontinensen belül Lengyelországot és Romániát érdemes kiemelni, az innen érkezők által eltöltött vendégéjszakák száma több mint felével nőtt egy év alatt, de a spanyoloké és a franciáké is jelentős bővülést mutatott.
A belföldi vendégéjszakáké ezzel szemben csak kisebb mértékben, 5,1 százalékkal emelkedett, itt jobban befolyásolhatta a keresletet az időjárás. Kiemelendő viszont, hogy ahogy a külföldi vendégek esetében, úgy a belföldieknél is megfigyelhető, hogy
a vendégek száma gyorsabban nőtt, mint a vendégéjszakáké. Ez azt jelzi, hogy többen, de átlagosan rövidebb időre utaztak el pihenni a hónap során, mint egy évvel ezelőtt, és ez az utazási szokások változását is jelzi.
Régiós bontásban májusban csak két turisztikai térségben, Budapest és Pécs-Villány környékén csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest. Ellenben Debrecenben és térségében vagy a Sopron-Fertő régióban 20 százalék feletti bővülés volt tapasztalható – a húzóerő ezeknél is a külföldi turizmus volt, miközben annak visszaesése játszott szerepet Budapest és környéke, valamint a Pécs-Villány térség kedvezőtlenebb teljesítményében. A külföldi vendégéjszakaszám Gyula és térségében nőtt még kiemelkedő mértékben, ami a román turisták nagyszámú növekedésének köszönhető.
A turizmus emelkedésének hátterében továbbra is a reálbérek növekedése miatt javuló jövedelmi helyzet húzódik meg.
Kedvező időjárás esetén tehát van esély arra, hogy idén a turizmus a koronavírus-járvány előttihez hasonló számokat produkáljon, ami a gazdasági növekedésnek is érdemi támaszt jelentene.
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Bodnár Boglárka
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
A külföldieknek meg kell adniuk az orosz társadalombiztosítási számukat, regisztrálniuk kell egy Gosuslugi nevű közszolgáltatási platformon és be kell nyújtaniuk a mobil IMEi számát.
A döntés rögzíti, hogy az uniós közbeszerzési piac megnyitása harmadik államok ajánlattevői előtt kizárólag az EU hatáskörébe tartozik, megfosztva a tagállamokat a szabályozási lehetőségektől.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
3
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 105 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Hosszú évek kitartó imázs építésének hála, Magyarországra azok jönnek turistáskodni akik a diktatúra vérpezsdítő reszketését akarják megtapasztalni de nincs pénzük az igazira, így nem tudnak elutazni Dél-Koreába vagy Szomáliába. Be kell érjék egy európai utángyártottal.